Szilveszter 2014

 

Mint az már mindannyiunk számára ismeretes, nemsokára itt az év vége. Ilyenkor ugye sokunkban felmerül az a bizonyos, problematikus kérdés, hogy: HOL ÉS HOGYAN TÖLTSÜK A SZILVESZTERT!?

Szilveszter 2014 - Akciós Szállásajánlatok

 

Ezért csapatunk úgy gondolta, hogy segít olvasóinak ezt a szörnyű dilemmát leküzdeni és a lehető legjobb döntést hozni. Hiszen sokszor elég egy elhamarkodott döntés, amelynek köszönhetően lehet, hogy később majd a szomorú tényekkel állhatunk szemben. Adunk egy pár hasznos tippet ahhoz, hogy olvasóink 2014 -es Szilvesztere is felejthetetlen élményekben legyen gazdag.

Első tippünk tehát, hogy mindenféleképpen döntsük el magunkban mit is szeretnénk pontosan, majd célirányosan tervezzük meg Szilveszterünket. Vagyis más szóval: el kell döntenünk, hogy kivel is szeretnénk tölteni az év utolsó legnagyobb buliját, majd mérjük fel a várható maximális kiadásainkat és ez alapján böngésszünk. Ha már a barátaink, ismerőseink tervei a tudmásunkra jutottak, de ez nekünk mégsem AZ IGAZI, akkor nem marad más, jön a szállás nézegetés. Természetesen választásunkat mindig a pénztárcánkhoz megfelelően alakítjuk! Ebben most nagy segítségünkre lehetnek az akciós áron
foglalható, SZILVESZTER 2014 témával foglalkozó legjobb, belföldi szállások.

 

 

Ha viszont esetleg Karácsonyunk előre nem betervezett plussz kiadásokkal járt, akkor ajánljuk megnézni a szabadtéri programokat. Ezek közül biztos, hogy találunk egy számunkra megfelelőt! Szabadtérre leginkább Budapestet tudnánk ajánlani, ahol mint minden Szilveszteri buli, így várhatóan a 2014 -es is, biztosan őrült lesz! 😀

Amennyiben mégis úgy döntenénk, hogy barátainkkal szeretnénk egy őrült buliban részt venni, csapjunk házibulit! Elvégre mit veszthetünk? Ha a házibuli rosszul sülne el, még mindig ott vannak a szabadtéri programok, illetve lehetőségek. Ha viszont a párunkat szeretnénk meglepni és egy kettesben eltöltött romantikus Szilveszteri kikapcsolódásra gondoltunk, akkor nem marad más, csak a szállás foglalás. Ezzel kapcsolatosan csapatunk mindenképp a több naposat ajánlja (4-5 nap), de ez természetesen úgyis mindig az egyéni lehetőségek szerint alakul. Ha a kellemes kikapcsolódás, illetve pihenés van a prioritás előterében, mi mindig a Balatonra szavazunk.
Maximális ellátáson felül csodás környezettel és színes programokkal várja önöket 2014-ben is a Balaton.

Hiszen SZILVESZTER 2014 náluk is az “Év Bulija”!

 

Természetesen ennél vannak jóval nyugisabb helyek is az országban. Most biztosan sokan mondják magukba: persze otthon! Mi mégis azt ajánljuk, gondoljanak egy kicsit bele, hogy mennyit dolgoztak keményen ebben az évben is, majd ennek fényében nehabozzanak és csapjanak a lovak közé. Még ha csak 1 napról is van szó, akkor is a Szilveszter az legyen Szilveszter!!!

Ha azonban mégis arra gondoltak, hogy inkább otthon Saskabaréznak majd, akkor jusson eszükbe Bogáti Péter eme csodás idézete:

“Szilveszter éjszakája egyike ama bizonyos alkalmaknak, amikor a sas is behunyja egyik szemét.”

 

Hát mi is hunyjuk be most szemünket, idézzük fel a 2014-es év legjobb perceit és akkor majd rájövünk, hogy 2014 Szilveszterén mi is megérdemeljük ugyanúgy a kikapcsolódást mint mindenki más!

Persze véglegesen midenki maga dönti el, hogy mit csinál Szilveszterkor, de higyjék el nem érdemes az utolsó percig várni, mert a legjobb szállások általában mindig gyorsan megtelnek. Ha mégis lecsúsznánk arról ahová szerettünk volna menni, akkor sincs probléma. Hiszen erre találták ki a LAST MINUTE ajánlatokat! Ezek az ajánlatok relatívan olcsók és jók szoktak lenni, de azért mindig érdemes egy kicsit jobban utánanézni!

 

 

Végül ami még nagyon fontos lehet, az a másnaposság elleni harc. Ez minden Szilveszter után fejfájást okoz szinte mindenkinek. Higgyék el Szilveszter 2014 sem lesz más! Tehát ennek elkerülése érdekében vagy igyunk mértékkel, vagy ne is hagyjuk abba! 😀 Ha abba hagytuk, bőséges folyadékkal pótoljuk, valamint a kihagyhatatlan Tyúkhúsleves erejével erősítsük szervezetünket!

Mielőtt zárnánk sorainkat, tényleg emlékezzenek a sasra, aki behunyja az egyik szemét Szilveszeterkor és érezzék magukat 2014 utolsó perceiben is fantasztikusan jól! Amikor majd számlálnak vissza gondoljanak egy pillanatra arra, hogy az új évre tett fogadalmakat majd ugyanúgy nem tartják be mint mindig! 😀

 

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket És Békés Boldog Új Évet Kívánunk Minden Kedves Olvasónknak!
Olcsó Szállás.eu csapata

 

 

cikk szerzői: Pocsai Zoltán és Bitter János

 

Tematikus Akciós Szállásajánlatok:  » KARÁCSONY 2014     » SZILVESZTER 2014

Szilveszter 2014 - Akciós Szállásajánlatok