Szállások és látnivalók Rómában, az ókori Gladiátorok hazájában

Rómát nagyon sokan látogatják mesés épületei, kultúrális és történelmi emlékei miatt. Központja Európa egyik műemlékekben leggazdagabb történelmi városközpontja, amely 1980 óta az UNESCO Világörökség része. A statisztikai adatok szerint 2007-ben világviszonylatban a tizenegyedik, az Európai Unióban pedig a harmadik leglátogatottabb város volt. Ma is a turisták egyik legkedveltebb olaszországi célpontja. Róma Olaszország fővárosa, amely a Tiberis-Tevere és az Aniene folyók találkozásánál fekszik. Az ország legnagyobb és legnépesebb városa egyben a Lazio régió központja is. Területe mintegy 1285 km2 és lakosainak száma eléri a 2,7 millió főt. Területén található a római katolikus egyház központja a Vatikán, amely a pápa székhelye és a világ legkisebb független állama. Itt látható a Szent Péter tér. Az olasz főváros története több, mint 2500 éve kezdődött.

Róma szállás kínálata mellet néhány neves látnivalójáról

A Colosseum a nép szórakoztatásának céljából épített elliptikus alaprajzú római találmány a világ legnagyobb amfiteátruma. A Vespasianus császár uralkodása alatt épült arénában megrendezett gladiátorharcokat valaha 60 ezer néző látogathatta egyszerre. A Colosseum átmérője mintegy fél kilométer, magassága pedig 48,5 méter. Mészkőből, tufából és téglából építették. A Capitolium előtt található teret Michelangelo tervei alapján kezdték el építeni. Mivel az építkezés 100 évig tartott, a munkálatokat már Giacomo della Porta fejezte be. A reneszánsz főtéren látható Castor és Pollux szobra, valamint Marcus Aurelius lovas szobra. A Colosseum mellett található az úgynevezett “Constantin császár diadalív”, amelyet Constanatinus császár dicső emlékére építettek. A domborművekkel ékesített diadalívnek 3 kapuja van.

Colosseum az ókori Róma amfiteátruma és a Gladiátorok harci helyszíne

A Trevi-kút az olasz főváros legnagyobb és leghíresebb kútja. Annyian keresik fel, hogy legtöbbször zsúfoltság van körülötte. A látogatók azt tartják, hogyha távozáskor pénzt dobnak a kútba, biztosan visszatérnek még Rómába. A kút Nicola Salvi tervei alapján készült, amely valójában egy barokk szoborcsoport körül zuhogó víz. Olasz neve arra utal, hogy három út kereszteződésénél áll.

Trevi-kút Róma csodálatos szökőkútja
A világ legkisebb független állama

A Vatikán hivatalos nevén Vatikánvárosi Állam vagy Vatikánváros, amelyet teljesen körülölel Róma városa. Az Apostoli Szentszék, a katolikus egyház legfőbb intézménye. A Vatikáni Múzeum a pápa művészeti gyűjteménye, legnagyobb és a legfontosabb a világon. A gyűjtemény magába foglalja a görög-római, az etruszk-italikus művészet remekeit, valamint a korai keresztény, a középkori és a reneszánsz remek alkotásait. Vatikánvárosban található a Sixtus-kápolna, amely a Szent-Péter bazilikával szemben áll. Az épület a pápa magánkápolnája. Különösen a mennyezetét díszítő freskók világhírűek. A római katolikus egyház első számú szentélye a Szent-Péter bazilika. Egyike a négy nagy bazilikának és egyben a világ legnagyobb keresztény temploma. Alapterülete megközelítőleg 15 160 m2, belső termének hossza 211,5 méter, a magassága pedig 132,5 méter.

Szent Péter tér Vatikán Róma
Egyéb látnivalók Rómában

Pantheon-Chiesa di Santa Maria ad Martyres az antik idők legjobban megőrzött hagyatéka. Magassága és a szentély körfalai fölött elhelyezkedő kupola sugara 43 méter. A Pantheon bejárata felett Agrippa neve látható, azonban az építmény Hadrianus idejében készült. A feltételezések alapján ő maga hagyatta fent az eredeti feliratot, hogy megtévessze vele a történészeket. Itt helyezték örök nyugalomra több római híresség földi maradványait, mint például Rafaello testét is.

Sant Angelo vár (Angyalvár) Hadrian Mauzóleumát a római kormányzó Hadrian építette saját maga és a családja számára. Csaknem ezer évig erődítmény és vár volt, miközben ma múzeum található benne. 1280 óta egy fedett járat köti össze a Vatikánnal.

Capitólium Róma hét dombja között a legmagasabb és legismertebb. A Forum Romanum és a campus Martius között található. A helyet főként középkori paloták teszik vonzóvá és érdekessé. A Capitólium főtere a Piazza de Aurelius.

Három kiemelt szálláshely Rómában