Köln

 

 

Köln Európa egyik legszebb fekvésű nagyvárosa, területe 405 km2, amivel Németország negyedik legnagyobb városa Berlin, Hamburg és München után. A város alapítása a germánoknak köszönhető.

 

Köln esti fényekben

 

Köln története néhány mondatban

50- ben a rómaiak uralma alá került, ebből az időből Colonia Claudia Ara Agrippinensium elnevezése ismert.
A középkorban Köln városát püspöki és érseki székhelynek is kinevezték. Később a Hanza szövetség tagja lett. Zarándokhellyé vált, a három királyok, Szent Orsolya és Nagy Szent Albert ereklyéinek az őrzőhelye. 1475 -ben vált szabad birodalmi várossá. 1794 -ben a francia hadsereg harc nélkül bevette a várost. 1798 -ban hozták létre a Département de la Roer közigazgatási területet. A területnek Aachen lett a központja, amihez Köln is tartozott. Köln polgárai felszabadítóként üdvözölték a francia hadsereget. Később a zsidó és a protestáns vallásokat egyenrangúnak minősítették a katolikus vallással.

 

» Olcsó szálláshelyek Köln területén

 

 

1815 -ben a Bécsi kongresszus határozata alapján Kölnt Poroszországhoz csatolták. Ezt követően a város lakossága és a protestáns poroszok közötti ellentétek egyre inkább kiéleződtek. Az első világháború után Köln brit megszállás alá került. A várost azonban a nagy károk a második világháború alatt érték. A szövetséges hadsereg 262 légitámadást indított Köln ellen. Ezek a támadások mintegy 20 000 civil lakos életét követelték. A zsidó lakosság nagy része a holokauszt áldozatává vált. Nagyon sokan viszont elmenekültek Kölnből.

A történelem megpróbáltatásait, viharait átvészelt város ma látogatók tömegét vonzza. A múltat idéző történelmi épületek, műemlékek mellett a város bohém, lendületes hangulatát is kedvelik a turisták. Köln címere a három korona a Napkeleti bölcsek szimbóluma. A tizenegy fekete láng csak a 16. században került a címerbe. A pajzs vörös-fehér, ezek a Hanza-szövetség színei.

 

Kölni Dóm

 

 

Köln legnépszerűbb látnivalói

 

  • Dóm: a kölni dóm hatalmas méretei miatt elvéthetetlen tájékozódási pont. 157 méter magas tornyai a világon a
    legmagasabbak. A déli toronyban 509 csigalépcsőfok vezet fel a 95 méter magasan lévő körteraszhoz, ahonnan lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat. A dóm építése 1248 -ban kezdődött, majd 1322 -ben fejezték be a kórus építését. Nyolc évvel később kezdődött a torony építése, végül a dóm 1880 -ra készült el teljesen. A kórus legjelentősebb pontja a Háromkirályok szentélye. Az itt található arany szarkofág a legnagyobb a nyugati világban és ez őrzi a mágusok ereklyéit. A Schatzkammerben vagy kincstárban található arany, drágakő és elefántcsont műremekek, az évszázados kódexek, a miseruhák, mind a katolikus egyház hajdani gazdagságáról tesznek tanúbizonyságot. Az Alpoktól északra áll a legrégibb faragott fakereszt, a Gero kereszt.
  • Ludwig Múzeum: a közismert német műgyűjtőről és csokoládégyárosról, Peter Ludwigról nevezték el, aki a városra testálta gazdag 20. századi gyűjteményét.
  • Museum für Angewandte Kunst: a legjelentősebb iparművészeti múzeum Németországban. A kiállítás egyedi textíliák, kerámiák, üvegáruk, bútorok és ötvöstárgyak gyűjteménye, amelyek a középkortól a 20. századig terjedő időből származnak.
  • Római-Germán Múzeum: rendkívül nagy értékű kiállítási tárgyai a 2000 évvel ezelőtti életet mutatják be.
    A tárgyak abból az időből valók, amikor a rómaiak a Rajna partján letelepedve létrehozták katonavárosukat, a Coloniát. A múzeum a világhírű Dionüsszosz köré épült fel, amelyet egy légoltalmi bunker építésénél tártak fel. A remekmű a 2. századból származik, területe 70 m2, több mint 1 millió csempe és üvegdarab alkotja. Valaha egy római villa padlózatát borította.
  • Wallraf-Richartz Múzeum: az országban található egyik legnevesebb műgyűjtemény. Itt tekinthető meg a híres kölni festőművész, Stefan Lochner Rúzsalugasos Madonna című alkotása és a 14.-16. századi ismert festők, mint Dürer, Cranach és Rubens alkotásai. Rajtuk kívül neves holland, flamand és francia festők művei is megtekinthetők a múzeumban.
  • Szent Cecília templom: amelyben 1956 óta a Schnütgen Múzeum is megtekinthető. A múzeum nevét az elöljárójáról Alexander Schnütgenről kapta, aki csodás gyűjteményt halmozott fel a legszebb szobrokból, kegytárgyakból, de legfőképpen Madonnákból.
  • Városháza: az Alter Markt nyugati részén található, amelynek különböző épületei csaknem az egész teret, a Rathausplatzot betöltik. Az úgynevezett spanyol épület alagsorában tárták fel a Praetorium, a római kormányzósági palota maradványait. Szabadon látogatható. A városháza egyik fő nevezetessége a régi részen található Hansasaal. Érdekessége a mennyezete, amely fából készült és felfordított hajófenékre emlékezteti a szemlélőt. Az épület tornya gótikus stílusban készült. A tanácsterem széksorai, hasonlóképpen Melchior von Reidt mester intarziái a Rajna vidék mesterművei közé tartoznak.
  • Stapelhaus: a régi rakparton álló épület. Tanubizonysága annak, hogy a középkorban milyen fontos szerepet töltött be Köln életében a kereskedelem. Takaros házak, csodálatos templomok vallanak a város akkori jólétéről. A legszebb látványt a románkori templomok nyújtják.
  • Szent Martinskirche: 1170 -ben épült bazilika, háromhajós épülete, gyönyörű lóhere alakú kórusával együtt a bombázások ideje alatt teljesen elpusztult. 1963 -ban újjáépítették, így ma eredeti szépségében pompázhat.

 

Köln híres egyetemi város. Legjelentősebb egyeteme Európa egyik legrégibb egyeteme. 1388 -ban alapították. Miután a franciák  1798 -ban bezárták, csupán 1919 -ben nyithatta meg újra kapuit. Ma 43 ezer hallgatója van, ezzel Németország legnagyobb egyeteme. Hét egyetemi karán 200 tudományág működik. Legjelentősebb a kereskedelmi oktatás. Köln nem csupán a templomai és múzeumai révén lett híressé és keresetté a turisták körében. Leghíresebb terméke a kölnivíz, amit Giovanni-Maria Farina olasz vegyész 1709 -ben kezdett el a városban készíteni. Az “Illatos ház” a város legnevezetesebb háza, amely a Glockengassén áll. A házban minden nap reggel kilenctől este kilencig, minden órában megszólal a harangjáték.

 

 

Kiemelt szálláshelyek Kölnben

 

Hyatt Regency Köln*****  Maritim Hotel Köln****  Ayun by Centro Comfort***

 

» További szállások Köln teljes területén