Lillafüred

 

Lillafüred Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található település, Miskolc közigazgatása alá tartozik. Kiemelkedő turisztikai jelentőséggel rendelkezik, az egyik leglátogatottabb település a Bükk-hegységben. Lillafüred Miskolc legmagasabban fekvő része a Bükkben, a Szinva és a Garadna patak összefolyásánál terül el. A Garadna völgyében alakították ki 1813 -ban a Hámori-tavat. Az 1890 -es évek elején gróf Bethlen András a tó közelében kormányüdülőt építtetett. A település Bethlen unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta nevét, akit Lillának becéztek. Harminc évvel később épült fel a Palotaszálló, melynek közelében a geológusok fúrásokat kezdeményeztek meleg víz után kutatva. A fúrás sikertelennek mutatkozott emiatt abba is maradt. Helyén ma egy emlékmű áll. Az első üdülő építkezést napjainkig több nagy idegenforgalmi fejlesztés követte. Lillafüred érdekességekben és látnivalókban bővelkedik, ezért a turisták nagy számban látogatják.

 

» Foglaljon olcsó szállást Lillafüreden

Lillafüred, Bükk hegység

 

Lillafüred kiemelt látnivalói

 

Palotaszálló

Lillafüred egyik legrégibb látványossága és fontos turisztikai központja a Palotaszálló. Ez a híres szálloda neoreneszánsz stílusban épült. Egyik éttermét a közelmúltban reneszánsz étteremmé alakították át. Az éttermet Mátyás királyról nevezték el. Ablakai óllomüvegből készültek, amelyek a történelmi Magyarország várait ábrázolják.

 

Botanikus park

A Palotaszállótól a Szinva források felé haladva egy botanikus ritkaságokkal rendelkező park terül el. A Függőkert teraszos sétányrendszeréről nyílik az Anna-mésztufabarlang. Itt áll József Attila szobra. A függőkertet a Szinva és a Garadna határolja, az aljától egy kőhídon át lehet sétálni Felsőhámor faluba.

 

Lillafüred-i vízesés

A Szinva eredetileg a Hámori-tóba torkollott. A Palotaszálló építésekor kialakították a lillafüredi vízesést, ami 20 méteres magasságával ma Magyarország legmagasabb vízesése. A vízesés Lillafüred egyik látványossága.
A sétányról, amin végighaladva elérhető a vízesés, korlátok mellett egy ösvényen biztonságosan le lehet jutni egészen a vízesés alá. A szárazabb időszakokban, amikor a patakmederben nagyon kevés víz folyik, a tóból átemelnek annyi vizet, hogy a vízesés látványa megmaradjon.

 

Lillafüredi Állami Erdei Vasút

A vasút 1920 -ban épült, eredetileg teherszállítási célokra. Később megindult a személyszállítás is ami a turizmus szempontjából igen jelentős lépés volt. Jelenleg ezen a kisvasúton van Magyarország legnagyobb kisvasúti hídja a Mélyvölgyi-híd. A kisvasút indulási állomása Miskolcon a Kilián városrészben van és egészen Garadnáig közlekedik, télen fűtött kocsikkal. Az állomás épületében kapott helyet a Kelet-bükki erdőgazdálkodás történeti kiállítása.

 

 

Lillafüredi tanösvény

Az ösvényt a Szinva völgyében alakították ki. Az Anna-barlangtól indul és az István-barlanggal szemben a hegyoldalban felfelé irányulva érinti a Patrona Hungariae szoborfülkét. Tovább haladva az ösvény elvezet a Limpiászi kereszthez és innen ereszkedik lefelé, vissza a patak völgyébe.

 

Anna mésztufabarlang

Lillafüred büszkesége a világritkaságnak számító Anna mésztufabarlang. Az egész világon csak 6 hozzá hasonló barlang létezik, ezért Magyarország különlegesen jelentős természeti értékének tekinthető. A barlang a Bükki Nemzeti Park része, fokozottan védett terület.

 

Szent István-barlang

A Szent István-barlang Lillafüred környékének legnagyobb cseppkőbarlangja. Látnivalói a Nagyterem, a Kilátó és a Színházterem. A barlang egyes termeiben légzőszervi megbetegedésekben szenvedőket gyógyítanak. 1991 -ben a barlangot gyógybarlanggá nyilvánították, azóta fokozottan védett természeti értékké vált.

 

Szeleta-barlang

A Szeleta-barlang Lillafüred szabadon látogatható barlangja. Feltárása alatt több százezer éves pattintott kőeszközöket is találtak. Csak gyalogosan közelíthető meg. Kellemes túra keretében, nagy emelkedésű turistaösvényen végighaladva érhető el.

 

Hámori-tó

A tó a Garadna völgyében keletkezett. Másfél kilométer hosszú és egyes helyein nagyon mély. A tavon nyáron csónakázásra és vizibiciklizésre van lehetőség. A turisták szívesen veszik igénybe a tó partján található Neptun Búvárklub szolgáltatásait.

 

Fehérkő

A Fehérkő Lillafüred délkeleti oldalán emelkedő, egy nagyszerű kilátást nyújtó szikla. Az alatta húzódó fennsíkon található a Fehérkőlápai turistaház. A háztól Bükkszentkereszt irányában egy hatalmas tisztás terül el, amely a túra kedvelők egyik népszerű kirándulóhelye.

 

Lillafüred természeti szépsége, kellemes zöld környezete, üde-friss levegője nagyon sok pihenni,
felüdülni vágyó turistát vonz a környékre egész évben.

 

» Szállásfoglalás Lillafüreden és annak közelében

 

Az oldalon felsorolt látnivalókról nagy felbontású képek megtekintése » ITT (Google+)