Split

 

 

Split Közép-Dalmácia gazdasági és közigazgatási központja, a Jadro és a Žrnovica folyók torkolatánál fekszik. A város neve görög eredetű, az aszpalathosz (tüskebokor) szóból ered. Vannak történészek, akik szerint a név inkább “illír” eredetű és a latin palatium főnévhez igazodik, aminek jelentése palota. A város hivatalos elnevezése egészen 1918 -ig az olasz nyelvben használt Spalato volt. Később vezették be a használatba a mai jugoszláv változatát, azaz a Split elnevezést.

 

Split

 

Split története néhány mondatban

 

A város története egy görög kolónia létrejöttével kezdődött. A település később római uralom alá került.
Diocletianus császár i.e 293 -ban a tengeröbölben egy palotát épített. A 7. században a palota körül kialakult a későbbi város, amely később horvát uralom alá került. A 9. században elterjedt a kereszténység, megépült az első keresztény templom. A kikötőtől nyugatra elterülő félszigeten a következő században bencés rendi monostort építettek, melyet Szent István vértanú tiszteletére szenteltek fel. A 11. században a félszigetet Sustipan-félszigetnek nevezték el. Először magyar uralom alá került, majd velence foglalta el.

 

» Olcsó szállások Split teljes területén

 

 

1164 -ben Bizánc hajtotta uralma alá a várost. A bizánci császár halála után Split ismét magyar fennhatóság alá került. Az Árpád korban a város rendkívül fontos szerepet töltött be. Dalmácia egyházi központja volt. A magyar uralkodók számára fontos volt, hogy a város világi és egyházi életében is vezető szerephez jussanak a magyar érsekek. 1420 -ban azonban a város Velence uralma alá került. Ez a fennhatóság csak 1797 -ben ért véget, amikor Split előbb osztrák, majd francia, de végül ismét osztrák uralom alá került. Az 1805-1813 közötti évek időszakában Split, egész Dalmáciával együtt Napóleon uralma alatt állt. Később a terület a Habsburg Birodalom része lett. 1912 -ben megépült az első vasút, így Dalmácia összeköttetésbe került Horvátországgal. A Monarchia bukása után előbb a független Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd később Jugoszlávia része lett. Split belvárosa 1979 -ben bekerült az UNESCO Világörökségi szervezetébe.

 

Split tengerpart

 

Split lakosainak száma közel 221 ezer. A város Horvátország második legfontosabb városa és egyben a horvát tengerpart legnagyobb városa. A város magába foglalja a Split-öböl partvidékét is. Északról a 780 méter magas Kozjak hegy, keletről pedig az 1330 méter magas Mosor-hegy fogja közre. Split mediterrán klímájával Európa legnaposabb helye, csodálatos, hangulatos város. Az 1700 éves hagyományokkal rendelkező város kellemes éghajlatának, lenyűgöző partvidékének és nem utolsó sorban rengeteg római kori műemlékének köszönhetően turisták tömegeinek célpontja.

 

 

Split strandjai tiszták és jó minőségűek. Legkellemesebb strandja a homokos-betonos Bačvice. 2006 -ban elnyerte a Kék Zászló kitüntetést a víz tisztaságát és a strand felszerelését méltányolva. A fürdés mellett egyébb kellemes szórakozási lehetőség is vár a turistákra. Az aktív kikapcsolódást kedvelőket hatalmas zöld terület, játszótér gokart-pályákkal és trambolinokkal, ezen felül éttermek és kávézók várják. További kedvelt strandolási helyek a Bene és Kasjuni. A Bene strandot elsősorban a sziklás partszakaszokat kedvelő strandolók keresik fel szívesen.

 

 

Split népszerű nevezetességei

 

  • Diocletianus-palota: egész Dalmácia legfontosabb látnivalója. Fehér márványból épített, római kori palota.
    A palota 4 kapun keresztül érhető el. Délről a Tengeri Kapun, északról az Aranykapun, ami a főbejárata volt, keleti irányból az Ezüstkapun és nyugatról pedig a Vaskapun keresztül. A palota falain belül hangulatos óváros tárul a látogatók szeme elé. Az Ezüstkapu közelében egy szabadtéri piac található.
  • Szent Doimus Székesegyház (Sveti Duje): egykor a császár mauzóleuma volt. A 7. század óta működik keresztény templomként. Split város védőszentjéről, Szent Dujmóról kapta a nevét, aki vértanúhalált halt Diocletianus uralkodása alatt. A templom főkapuja felett IV.Béla magyar király két leányának, Katalinnak és Margitnak a kőkoporsója van elhelyezve, amelyben a földi maradványaik vannak befalazva.
  • Jupiter-templom: a palota óvárosában található római épületmaradvány. A szentély ma a Szent Dujmo templom keresztelőkápolnája.
  • Nini Gergely püspök szobra: Ivan Meštrović szobrászművész emelte 1929 -ben. Az óváros északi részén,
    az Aranykapu mögött található. A püspök nem ismerte el a pápa hatalmát és az egyházi szertartásokon bevezette a horvát nyelv használatát. A babona szerint, aki megérinti a szobor nagylábujját szerencsés lesz.
    A látogatók közül sokan hisznek a babonának, amit a nagylábujj eltérő színe jól igazol.
  • Papalic palota: a város legjelentősebb gótikus stílusó palotája, ma a városi Múzeum működik benne.
  • Tengerészeti múzeum: egy 17. századi erődben kapott helyet. Térképek, modellek, fotók és műemlékek rendkívül érdekes kiállításai tekinthetők meg a múzeumban.
  • Ivan Meštrović galéria: a neves 20. századi szobrász munkáit mutatja be.
  • Split főtere (Narodni Trg): a teret velencei paloták övezik. Itt tekinthető meg a Városháza is, amely reneszánsz stílusban épült.
  • Marjan hegy: Split északnyugati részén emelkedik. 178 méter magasságban lévő kilátójáról lenyűgöző panoráma nyílik a környékre. A hegyen csodálatos mediterrán növényzet él. A tenger és fenyőillatú friss levegőn kellemes, hosszú sétákra van lehetőség.

 

 

Kiemelt szálláshelyek Splitben

 

Radisson Blu Resort****  Hotel Marul****  Hotel Jadran***

 

» További szállások Split teljes területén