Prága

 

 

Prága a Cseh Köztársaság fővárosa és egyidejűleg legnagyobb települése. Prága lakosainak száma a 2014 -es januári adatok alapján megközelítőleg 1,24 millió fő volt. A város területe 496 km2. Európa és egyúttal Csehország közepén fekszik, a Vltava (Moldva) folyó mindkét partján. A Vltava 31 kilométer hosszan kanyarog a városban, a legszélesebb pontján eléri a 330 métert. Prága a kilenc dombra épült város. A város nevét a zúgókról kapta, amelyeken a folyó hatalmas zúgással folyik keresztül. Kevés város nyújt oly sok látnivalót mint Prága. A várost nagyon gyakran nevezik “arany városnak”, a “városok királynőjének” valamint “száztornyú városnak” is.

 

Prága, Csehország fővárosa

 

Prága csodás történelmi múlttal rendelkező város

 

Az Arany Prága elnevezés I.Károly cseh király és IV.Károly német-római császár idejéből származik, amikor a prágai vár tornyait arannyal vonták be. A mai cseh főváros történetének kezdete már a kőkor idejére tehető, erre utalnak a kőkorból származó emberi települések nyomai. I.e. 500 -ban a kelta törzsek telepedtek le a Vltava völgyében. Prága déli részén már i.e. 200 -ból származó kisebb települések nyomait is feltárták. A népvándorlás idején a longobárdok és a hunok átvonulása után szláv népcsoportok, többek között csehek is megjelentek a mai város térségében.

 

 

» Olcsó szállásfoglalás Prága teljes területén

 

 

I.e. 800 táján a cseh törzsek élére a Přemysl uralkodóház tagjai kerültek. A város területén két vár épült fel, a Vyšehrad és Hradzsin, ahonnan a Přemysl-ház uralkodói az országot kormányozták. Prága később a Nagymorva Fejedelemség uralma alá került. A fejedelemség vezetőjének, Svätopluknak halála után 895 -ben a város a német király fennhatósága alá került. A 10. században a város környékére betelepült csehek sorban győzték le a többi szláv törzseket. Az ország a csehekről a Csehországi Királyság nevet kapta. Prága fokozatosan nemcsak a cseh Királyság központja lett, hanem Európa egyik legfontosabb kereskedelmi központjává vált. Vyšehrad szerepe később veszített jelentőségéből, amelyet Boživoj fejedelem vára vett át. A fejedelem unokája I.Vencel építtette fel Prága első templomát Szent Vitus tiszteletére. A későbbi években Vencelt szentté avatták és csehország patrónusa lett.
Az eredeti, fából készült prágai vár nagyszabású átalakítását, átépítését I.Szobeszlav kezdte meg. A vár átépítési munkálatai évszázadokon keresztül tartottak. A munkálatok során kezdődött meg a Királyi palota és a Szent bazilika megépítése. A Vltaván átívelő első kőhidat II.Ulászló király építtette és feleségéről, Juditról nevezte el. Az 1342 -es árvíz a hidat elpusztította. Később az alapjain építették fel Prága egyik legismertebb nevezetességét a Károly hidat. A híd Európa egyik legrégibb hídja.

 

Óváros tér és az Orloj csillagászati óra

 

Prága történelmi múltjának alakulását több király uralkodása határozta meg és formálta. I.Károly, aki 1346 -tól IV.Károly néven német-római császár, aki az egyik legműveltebb uralkodó volt, Prágát igazi szellemi központtá tette. Itt alapította meg Közép-Európa első egyetemét a Károly Egyetemet. Halála után egyházszakadásra került sor, aminek a következménye az 1420 -ban kezdődött keresztes háború lett. A háború csaknem húsz éven át tartott. 1458 -ban Podjebrad György uralkodó került a trónra, akinek a halála után kezdetét vette a 400 éven át tartó habsburg uralom. A habsburg elnyomás leállította a cseh nép nemzeti törekvéseit. Prága ekkor vált a barokk stílusban megépült épületek városává. Az 1689 -ben pusztító tűzvész után állították helyre a Hradzsint és a Loretát.

 

Prága négy városrészből állt, ezek az Óváros, Újváros, Kisoldal és a Hradzsin. II.József 1784 -ben a városrészeket egyesítette, később a Zsidó negyedet is hozzácsatolta az egyesített városrészhez. Ez lett a mai Prága városának magja. A 18. és 19. századforduló idején a csehek fellázadtak a túlnyomó többségben lévő német ajkú népesség ellen. A forradalmat ugyan elfojtották, de a cseh nép végre nemzeti öntudatra ébredt. 1881 -ben megnyílt a Prágai Nemzeti Színház, 12 év múltán pedig a Nemzeti Múzeum. Az 1914 -es világháború és az azt követő évtizedek politikai súlya nagy nyomot hagyott Prága lakosainak életében, ahogyan az épületein is. A város élete az 1989 -es bársonyos forradalom után, a rendszerváltás évében megváltozott.
A történelmi emlékeket és épületeket egy intenzív és átfogó felújítási program keretében rekonstruálták.

 

Károly-híd

 

 

Prága a Cseh Köztársaság fővárosa ma turisták tömegét vonza Európa-szerte. Történelmi központját az UNESCO 1992 -ben a
világörökség részévé nyilvánította.

 

 

Prága legnépszerűbb látványosságai

 

  • A prágai Loreta: csodálatos barokk homlokzatú templom, Csehország legjelentősebb keresztény zarándokhelye.
  • Arany utcácska: a város légnépszerűbb utcája. Szűk, hangulatos utcácska, amelyen a 16. század végén épült 11 apró házacskát csodálhatják meg a látogatók.
  • Daliborka-torony: az 1496 -ban épült torony valaha börtönként is működött.
  • Károly-híd: a híd 16 pilléren áll, 520 méter hosszú és 10 méter széles. 1683 -ban állították fel a hídon Nepomuki Szent János szobrát. A legenda szerint, aki kezével megérinti a szobrot szerencsés lesz. A 6. és 7. pillér között egy kereszt áll annak emlékére, hogy Nepomuki Szent Jánost onnan vetették a folyóba, mert nem volt hajlandó megszegni a gyónási titkot.
  • Óváros tér: a város központjában található tér, ahová számtalan műemlék vonza Prága látogatóit. A téren a legszembetűnőbb látvány Husz János,
    a huszita mozgalom vezérének szobra. A Városháza különféle stíluban megépített épületei szintén csodás látványt nyújtanak. Homlokzatának legérdekesebb látnivalója az 1410 -ből származó csillagászati óra, az Orloj. Az idő múlásán kívül nyomon követhető rajta a hónapok, az évszakok, valamint a Nap és a Hold mozgása és az állatövi jegyek is.

 

Prága nevezetességei képekben » ITT (Google+)

 

 

Kiemelt szállások Prágában

 

The Mark Luxury Hotel*****          Alchymist Grand Hotel and Spa*****          Hotel Paris*****

 

» További szálláshelyek Prágában