Csehország

 

Csehország, vagyis hivatalos nevén a Cseh Köztársaság Közép-Európában terül el. Csehország szárazföldi állam, amely összesen négy másik állammal határos. Északról Lengyelország, délről Ausztria, nyugatról Németország, valamint keletről Szlovákia a szomszédai.

 

 

Panoráma Csehország fővárosáról, Prágáról

 

Csehország fővárosa Prága

Kevés város nyújt vendégeinek annyi gyönyörű látnivalót, mint Prága. Történelméből kifolyólag még a mai napig is sokan aranyvárosnak nevezik, úgy hívják “arany Prága”. Prága lakosságának száma a 2013 -as népszámlálás alapján meghaladja az 1.246.780 főt. » Kedvezményes szálláshelyek Prágában

 

 

Csehország néhány kiemelt látnivalója

 

 

Karolvy VaryKarlovy Vary fürdőváros

Karlovy Vary főleg a csehek által, de egyébként a külfödi turisták körében is nagyon jól ismert és magasan értékelt fürdőváros. Prágától körülbelül 130 kilométerre helyezkedik el, ami többé-kevésbé két órányi autóutat jelent. Karlovy Vary több mint 300 gyógyvízforrásának köszönhetően, a világ leghíresebb gyógyfürdő városai közé tartozik. A rengeteg gyönyörűen felújított díszes barokk és art nouveau épülete és csodás dombos környezete festői szépséggel rendelkezik. Karlovy Vary hírneve a filmesek és a filmkedvelők világában is közismert, mivel nemzetközi filmfesztiválok megrendezésének nyújt otthont. Népszerűségéhez szintén hozzájárul a sokak által kedvelt, gyógynövények kivonatából készített likőr a Becherovka, amelyet összetevőinek köszönhetően sokszor gyógyitalként emlegetnek. A városba évente több mint egymillió turista érkezik, akik nagyon sok magas minősítésű szállás és többcsillagos hotel közül válogathatnak. A legtöbb külfödi turista Németországból vagy Ausztriából érkezik, ezért a városban szinte mindenütt beszélik a német nyelvet.
» Kedvezményes szálláshelyek Karlovy Vary fürdővárosban

 

 

Károly-híd

Károly-híd

Csehország fővárosában, Prágában a Károly-híd az egyik legismertebb turisztikai látványosság. A Moldva folyót átívelő Károly-híd csak és kizárólag a gyalogosok céljait szolgálja. A turisták hosszú, kellemes sétákat tehetnek a hídon, mivel hossza 516 m és szélessége  majdnem eléri a 10 métert. A híd
két oldalán 30, látványban gazdag mesterművet, szobrot csodálhatnak meg a látogatók. A Károly-híd ezzel a világ egyedüli hídja, amelyen ilyen nagy számú szobor ékeskedik. Nevét IV. Károly cseh királyról kapta, aki a megépítésére
1357 -ben adott utasítást. 1683 -ban állították fel Nepomuki Szent János szobrát, amely így egyike lett a híd első szobrainak, díszeinek. A híd mindkét végére hídtornyokat építettek, melyeket később Kisoldali és Óvárosi hídtoronynak neveztek el. A híd kihagyhatatlan és egyben főbb látványosságai közé tartozik a Kisoldal felöli hídtoronyról megcsodálható, lélegzetelállító Prágára nyíló panoráma.
» Kedvezményes szálláshelyek a Károly-híd környékén

 

 

Macocha-szakadék

Macocha-szakadék

A Macocha-szakadék, más néven az 1.100 barlang földje, a kalandra éhes turisták paradicsoma. A szakadék fölött két kilátóterasz található, amelyek kivételes és egyedülálló, de ugyanakkor sokak számára félelmetesen gyönyörű látványt nyújtanak. A szakadék legmagasabb pontjának peremén találjuk az úgynevezett “Felső hidat”. A másik kilátóterasz elhelyezkedésének pontja, a Macocha-szakadék alsó részétől számítva eléri a 92 métert. A tériszonnyal küszködő turistáknak ajánlatos inkább ezt az élményt kihagyni. Az 1.100 barlang földjén két kis hegyi tó gyönyörű látványának is a részesei lehetünk, amelyeket a Macocha-szakadékon keresztül átfolyó Punkva folyócska táplál. A szakadék felső részén kialakult kis tó mélysége meghaladja a 13 métert. A sziklaszirtek között megbújó, alsó kis tó pontos mélysége mindeddig ismeretlen. Az eddigi mérések alapján 49 méter, de a kutatók álláspontja szerint a legmélyebb pontról még nem sikerült adatokat szerezni.
» Kedvezményes szálláshelyek a Macocha-szakadék környékén

 

 

Csehország hivatalos nyelve a cseh

Na shledanou! – A viszontlátásra!

 

 

Csehország kedvezményes szállásainak kínálata  » MEGNÉZEM