Bécs látnivalói nagyban hozzájárulnak Ausztria látogatottságához. A városban több régi épület, palota ékeskedik. Ilyen például a Bécsi Állami Operaház. Ausztria fővárosában, de főleg a belváros területén több helyen fiákerekre lehet ülni. A lovaskocsikon való közlekedés, illetve városnézés, egyértelműen Bécs egyediségét jellemzi. A fiatalabb generáció számára egyértelműen a Práter vidámpark és a Schönbrunni Állatkert Bécs látnivalója. Ezek mellett mindenképpen említést érdemel egy nem éppen megszokott témájú múzeum. Ez pedig az úgynevezett Madame Tussauds, a viaszbábuk múzeuma. Bécsen kívül csak három másik európai főváros büszkélkedhet ilyen múzeummal. A város nyugati részénél húzódik az úgynevezett Bécsi-erdő. Az erdő ezen szakasza valójában az Osztrák Alpok vonulatához tartozik. Az osztrák fővárost, ugyanúgy mint Budapestet, két részre szeli a Duna. Az így kialakult két városi oldalt tíz darab dunán átívelő híd köt össze. A Duna ezen szakszán kisebb-nagyobb sétahajók közlekednek. Ez a jelenség természetesen még hozzá járul a bécsi látnivalókhoz.

Bécs Látnivalók - Schönbrunni kastély

Bécs látnivalói néhány mondatban

Bécsi Állami Operaház

Bécset már hosszú idők óta az opera, illetve a klasszikus zenei műfaj centruma ként emlegetik. Az operaház épülete, de főleg annak beltere egyértelműen kimagaslik Bécs látnivalói közül. A városban már a korábbi évszázadoktól számítva több zeneszerző is megfordult. Sokan közülük a városban is laktak és itt komponálták egyes nevezetes műveiket. A Bécsben élő zeneszerzők művei közül néhány világhírű népszerűségre tett szert. Olyan világhírű nevekről beszélhetünk mint például: Johann Strauss, Ludwig van Beethoven, Wolfgang Amadeus Mozart, Franz Schubert és Joseph Haydn. 1842-ben Bécsben alapították meg a világ egyik legismertebb klasszikus zenekarát. A Bécsi Filharmonikusokat ma is Európa legjobbja ként emlegetik. Ennek köszönhetően nagyon sok műfajkedvelő látogat el évente a városba akár több esetben is.

Schönbrunni Állatkert

A schönbrunni kastély környezetében elhelyezkedő állatkert a világ legrégebbi, egyben mai napig üzemelő barokk állatkertje. A Schönbrunni Állatkert a kastély környezetének elemeként világörökség részévé vált. Az állatkertet 1780-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A vendégek akkoriban még csak néhány tucat egzotikus állatot láthattak a kertben. Az elefántok, tigrisek, medvék és egyéb állatok mindegyikét ketrecekben tartották. Az első zsiráf 28 évvel később érkezett az állatkertbe. Mostanában a kertben nagyjából 3000 állat él. Ezeket 550 állatfajra különböztetik. Az állatkert fő attrakciója, illetve jelképe az óriáspanda. Ezt az állatfajt Kínán kívül csak hat másik ország állatkertjében látni. Az állatkert további látnivalói az akváriumház, a dzsungel élővilágát bemutató esőerdő-ház, koalák, nagymacskák háza, hüllőház és sarkkörház. Az állatkert az év minden napján nyitva tart! » Kedvezményes szállások a Schönbrunni Állatkert közelében

Práter vidámpark

A bécsi Práter vidámpark a gyermekes családok egyik kedvenc szórakozóhelye. A fiatalabb generáció részére készült attrakciók mellett, a felnőtteknek is van miből válogatniuk! A park egész területén több, mint 250 attrakció nyújt gazdag élményeket. Az egyik nagy kedvenc a több, mint 64 méter magas Óriáskerék. Aki szeretné a legcsodásabb Bécsre nyíló képet látni, annak mindenképpen az Óriáskereket ajánljuk! A magasságot kedvelők másik nagy kedvence a 117 méter magas Práter torony. A torony a világ legmagasabb láncos körhintája. A körhinta ebben a magasságban 60 kilométeres óránkénti sebességgel forog. Ezeken kívül a vidámparkban számtalan más gyorsasági hullámvasút és egyéb szórakoztató létesítmény várja vendégeit. Bécs látnivalói közül a vidámpark az egyik nagy kedvenc! Amikor az ember a családjával Bécsben jár, a Práter vidámpark egy kihagyhatatlan látnivaló. Ajánljuk egy örömteli, izgalmas családi nyaralás keretében erre a helyszínre is ellátogatni egyszer! » Kedvezményes szállások a Práter vidámpark közelében

Madame Tussauds

A Práter vidámpark egyik látnivalója a Madame Tussauds viaszbábu múzeum. Amszterdam, Berlin és Prága után Bécsben is megépült a viaszból készült hasonmások múzeuma. A hasonmások különböző hírességeket ábrázolnak. A viaszbábuk eredeti nagyságban készülnek, hogy ezzel is növeljék az élethűség hatását. A múzeum 8 témakörben mutatja be a sztárokat, hírességeket. A film, zene és sport sztárjai mellett politikusok, művészek és történelmi hírességek hasonmásaival találkozuhatunk. Közös képet készíthetünk nagy kedvenceinkkel. Például Freddie Mercury, Marilyn Monroe, Will Smith, vagy akár Sisi császárné is csak arra vár, hogy közös szelfit készíts vele. 🙂

Városnézés fiákeren

Végül, de nem utolsó sorban Bécs látnivalói közé tartozik a “városnézés fiákeren” is. Bécsben a fiákeren való közlekedés már az 1800-as években nagy népszerűségnek örvendett. 1860 és 1900 között már több mint 1000 fiáker közlekedett a városban. Manapság ez már inkább egy bécsi látványosságnak számít, mint sem közlekedési eszköznek. Fiákerek a város különböző pontjaiból indulnak. A Bécsbe látogató turisták nagy része tekinti meg a belvárost fiákeren ülve, kocsikázva. » Válassz szállást Bécs 2000 szállása közül

Bécs látnivalói - Városnézés fiákeren

Kövesd Facebook és Instagram oldalunkat!